2013. december 30., hétfő

#1. Blogajánló

Sziasztok! Újabb bejegyzéssel érkeztem, és ismét egy újdonsággal. Blogunkon eddig még nem volt blogajánló, viszont a kritikaírások során néha rábukkanok igazán jó blogokra, akik kevés olvasóval rendelkeznek. A mai nap során két ilyen ajánlót szeretnék hozni. Az egyik a szerkesztőtársam, Victoria Wolf blogja lenne, aki megérdemelné az olvasókat, mert blogja nagyon jó. Igazság szerint tegnap gondoltam azt, mikor két jó blogot is olvastam, amely kevés olvasóval rendelkezett, hogy ajánlót kellene írjak, hogy minél többen megismerjék. Tudom, hogy a legtöbb dizájn, kritikás blogon már rég van ilyen, de most érzem elérkezettnek azt, hogy mi is mutassunk be blogokat. Az ajánlót nem kérték, de előtte a beleegyezésüket kértem a blogíróktól.
Az első blog, amit be szeretnék mutatni nektek, az Ellentétek vonzzák egymást címet viseli. Ahogy fentebb írtam, a szerzője Victoria Wolf. Igaz ez a blog húsz feliratkozóval rendelkezik, viszont ennek ellenére nem érkezik mostanában túl sok visszajelzés, ezért a blog írója, nem tudja van-e még érdeklője a történetének, és érdemes-e folytatnia. Én mindenképpen azt tanácsoltam neki, hogy folytassa, és innen jött az ötlet, hogy ajánlót írok blogjáról. Nem vagyok az a típus, aki minden féle blogról ömlengeni szokott, csak arról írok pozitívumot, ami igazán tetszik, és ez a blog ilyen. 
Most már bele kezdek a történetbe, hogy miért érdemes olvasni.
Én az elejétől kezdve követem, igaz voltak kisebb kihagyások, de mindig bepótoltam, mert érdekelt a folytatás. A blog rengeteg pozitívummal rendelkezik. A történet nem fanfiction, végre nem kell a 1D-ről vagy JB-ról olvasni, ami kissé már unalmas, főleg azért, mert a legtöbb sablonsztori. Itt teljesegyediséggel találkozhattok, ahol az események szépen ki vannak dolgozva, és nem összecsapva. A fogalmazása nagyon szép és választékos. Kezdetben egy átlagos hétköznapi tini életét bemutató történetet olvashatunk, de ez is úgy van megfogalmazza, hogy lekösse az olvasó figyelmét. A történet középpontjába Lucy Hampon áll, aki egyedül él a testvérével, Peterrel. Napjai átlagosan telnek, amíg nem találkozik a titokzatos Deannel, aki amilyen hirtelen megjelenik, úgy olyan gyorsan el is tűnik, a történet során többször is. Ugyanakkor új diák érkezik az iskolába, Adam, aki mindent bevet, hogy a lány közelében legyen. Születésnapja alkalmából a testvérével el fognak utazni, és ez az utazás fog majd mindent megváltoztatni. Legyetek részesei ti is a blognak, olvassátok el, merüljetek el Lucy kezdetbeli átlagos, majd később érdekes világába. Még egy kis kedvcsináló gyanánt bemásolom a blogon is megtalálható rövid ismertetőt:

 "Egy egyszerű gimnazista lány születésnapjára, meglepetésül egy hétvégi kirándulást kapott a bátyjától. Egyszerű kikapcsolódásnak indult, de teljesen más lett belőle. Egy új világba kerültek! Vajon lehet élni egyszerre két különböző világban? Olvass bele és megtudod, milyen következménye lehet egy hétvégi kiruccanásnak" 

Kíváncsiságból (mert én ilyen vagyok) elolvastam pár kritikát a blogról, és mindegyik osztotta a véleményemet, vagyis hogy a blog egyedi, és magával ragadó. Lehet pont azért sokakat nem fog érdekelni, mert nincs benne sztár, de ha azok közzé tartoztok, akik unják a fanfictinöket, a sablon sztorikat, és már valami különlegeset olvasnának, nézzetek be, olvassátok el a történetet, és merüljetek el Lucy világába!
Ha még mindig kétségeitek vannak a történet felől,  így a végére bemásolom a traillert is.



xoxo,
 Hennie S

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon szépen köszönöm az ajánlót! nem hittem volna, hogy elérzékenyülök rajta és mégis megtörtént! Nagyon érzékenyen érintett és mégis magával ragadott, ahogy írtál a sztorimról. Látszik, hogy olvasóm vagy és szereted, amit írok. nem is beszélve arról, hogy tényleg köszönöm a sok szép szót és gondolatot, amivel illettél engem és az írói stílusom.
    Még egyszer köszönöm neked tényleg őszintén!

    xoxo

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Szívesen tettem, mert tényleg nagyon szeretem a blogod. A kritikákból is kiderül, amiket írok, hogy, ritkán találkozok olyan bloggal, amit jónak ítélnék. A tied viszont nagyon jó, és mindent amit írtam, úgy is gondolok. Tényleg megérdemelnéd a több olvasót, és visszajelzést, mert szerintem borzalmas az, hogy rengeteg sablonsztoris 1D fanficnek, aminek a fogalmazása is pocsék sok olvasója van, és ami tényleg jó, annak kevesebb van.
    Sok sikert továbbra is a blogoláshoz, és meg ne forduljon a fejedbe, hogy abbahagyod a történetet, mert tényleg iszonyat jó.

    VálaszTörlés